Legalbb tz gl a cl
ftc.hu 2005.12.13. 14:23
A Tatabnya 3-2-es legyzsbl kt cserejtkosunk is gllal vette ki a rszt. Egyikk Jovnczai Zoltn volt.
Milyen utastssal kldtt plyra Gellei Imre? Hogy ljj egy glt? - Ez gy nem hangzott el - mondta tmadnk. - Jobboldali kzpplysknt kldtt plyra a Mester, s azt krte, vegyem ki a rszemet a vdekezsbl, emellett pedig igyekezzek segteni a tmadsokat is. Bevallom, a kzpplyn nem reztem magamat igazn jl, ezrt is rltem Szalai Tams plyra lpsnek, hiszen gy felmehettem a tmad sorba, ahol mr magabiztosabbnak reztem a jtkomat. rzsedet a glod is altmasztja. Harmadszor voltl eredmnyes sszel. Elgedett vagy eddigi "gltermseddel"? - Szerettem volna tbbszr bevenni az ellenfelek hljt, azonban mg htra van idn egy bajnokink, illetve bzom benne, hogy tavasszal tbbszr sikerl majd gllal segtenem a csapatot. Ha a szezon vgn legalbb tz gl ll majd a nevem mellett, akkor leszek csak elgedett magammal. Az emltett szi idnyzr mrkzst a Sopron ellen vvjuk. Mit gondolsz, sikerl gyzelemmel zrnunk az vet? - gy tnik, a csapat most vgre tnyleg kilbal a hullmvlgybl. Gellei Imre irnytsval mg nem kapott ki a csapat, s bzunk benne, hogy ez a Sopron elleni sszecsapst kveten is elmondhat lesz.
|