Hírek : Gellei optimista és maradna |
Gellei optimista és maradna
ftc.hu 2006.06.22. 19:29
Bár voltak (és vannak is) máshonnan ajánlatai Gellei Imrének, csapatunk mégis vele kezdte meg a felkészülést. A 100%Fradi a jövőjéről kérdezte a szakvezetőt.
Néhány nap múlva lejár a szerződése az Üllői úton. Mennyi időre tervez? - Természetesen hosszabb távra – mondta Gellei a színes hetilapnak. - Úgy gondolom, az embernek mindig ott kell gondolkodnia a jövőjében, ahol éppen dolgozik, persze egészen addig, amíg meg nem köszönik a munkáját. Annak idején a Vasasnál is évről évre szívesen újítottam meg a szerződésemet, mert nem volt okom a váltásra. Nem titok, igazak azok a sajtóban megjelent hírek, melyszerint kaptam ajánlatokat más kluboktól. Van közöttük olyan is, amit már visszautasítottam, amiben közrejátszott az is, hogy a folytatásban is elsősorban a Ferencvárosnál képzelem el a jövőmet. Olyannyira, hogy a fejemben már összeállt a csapat felkészülési programja.
Erről mit lehet tudni? - A héten egy edzéssel készülünk, a jövő héten szerdától péntekig napi két edzésünk lesz. Amennyiben tudjuk folytatni a közös munkát, akkor szívesen mennék a csapattal július közepén agy ausztriai edzőtáborba, bízom abban, hogy a klub lehetőségei akkor ezt már lehetővé teszik.
A héten találkozott a HI Grupo képviselőjével. Mi hangzott el a beszélgetésen? - Az FTC elnöke jelezte, hogy Pedro Valencia Moro, a spanyol cég ügyvezető igazgatója szeretne velem beszélni – lehetőleg minél előbb. Bár nem voltam Budapesten, de természetesen egyből autóba ültem. Megmondom őszintén, nagyon megnyerő volt számomra, amilyen nyugalommal beszélt a tervekről az igazgató úr, aki ráadásul elég komoly üzletember hírében áll. Természetesen az számomra hízelgő volt, hogy Moro úr jelezte, amennyiben érvényes lesz a pályázat, akkor velem képzelik el a jövőt. Természetesen itt most nem az én személyem a lényeges, hanem a Ferencváros sorsa, úgyhogy nagyon bízom abban, hogy rendeződik a klub helyzete. A Hi Grupo ügyvezetője jelezte azt is, hogy csakis dobogós helyezésben gondolkodnak. Ennek azért is örülök, mert bevallom őszintén, engem is a komoly célok tudnának igazán motiválni a Fradinál.
Azt tudja, hogy jelenleg Ön az egyik legoptimistább ember az Üllői úton. - Én megértem mondjuk azokat, akik nem azok. A játékosok is már annyiszor hallották, hogy rendeződik a klub sorsa, és sajnos ez még mindig nem történt meg. Sőt, elismerem, ha nem beszéltem volna Moro úrral, akkor én sem lennék sokkal optimistább náluk. Nem tehetünk mást, mint bizakodunk, hogy egy hét múlva annak örülhetünk majd mindannyian, hogy rendeződött végre e nagy múltú klub sorsa.
|